A legtöbb fiú életében elérkezik az a pillanat, amikor valami rossz fát tesz a tűzre és a családi étkezőasztal mellett a szüleivel, vagy ami még rosszabb, csak az édesapa mélyen ülő, borús szemeivel szembe kell nézni, és a lágyszívű édesanya nincs jelen, hogy a pártjára álljon. Az iskola, engedetlenség, a rossz társaság, túlzott italozás, bulizás, párkapcsolat és még sorolhatnám, mi minden késztethet egy szülőt arra, hogy a szavakat keresve, izzadt homlokát és heves szívverését leplezve komolyságot erőltessen magára és megejtse a Nagy Beszélgetést.

autósprint

Az én életemben ez harminc éves koromban jött el.

A feleségemmel és az alig egy éves kislányommal beültünk a jó öreg, 20 éves Skoda Feliciánkba és a zajos nagyvárosból lehajtottunk a csendes, vidéki szülői otthonba, egy kis pihenésre. A szüleimnek soha nem volt autója, a vidéki élet számukra ezt nem követelte meg és nem is érezték ennek a hiányát. Ettől függetlenül apámnak van érvényes jogosítványa, de csak a jó öreg Simsont hajtotta meg néhányszor. Csütörtöki nap volt, a nyaralás a végéhez közeledett, ugyanis hétfőn már várt a munka. Be akartunk ugrani a kocsiba, hogy a picivel a dédszülőket is megnézhessük, de a motor nem indult. Rendületlenül próbálkoztam, a fejem a kétszeresére dagadva vöröslött és már nem is tudom, hányadik szál cigarettát szívtam egymás-után, mígnem rá kellett döbbennem, hogy az én tudásom ide már kevés.

Vidéken autószerelőt? Van ahol lehet szerezni azonnal, de itt nálunk, ez reménytelen feladatnak tűnt, pláne úgy, hogy a családomnak nincs is ismeretsége ilyen körökben. Körbement a lánc – éljen a vidéki híradó, az asszonyhang – és szerencsére napon belül akadt egy szerelő, aki vállalt minket.

Injektor hiba.

Aki nem tudná, elárulom, az nem éppen tíz fillér alkatrész, és mivel ez egy vidéki szerviz volt, így csak rendelés alapján tudtak dolgozni, ami minimum 5 napot vett volna igénybe. Már késő délután volt, maradt az idegeskedés és a dühroham. Néztem az asszonyt, a picit és a kocsira való holmit és bele se mertem gondolni, mi lesz, ha vonatra kell szállnunk. A kiscsalád végül is maradhat, elég ha csak én utazok vissza, de be kell vallanom, a saját önzőségem miatt is szerettem volna, ha a munkából hazaérve vár valaki és otthon találom az asszony a gyerekkel, ezért is hajtott a vágy, hogy keressek valami megoldást.

Másnapra kaptunk egy kölcsönautót, hogy körbejárjuk a környező városokat, összesen kettő ilyen van, és az ottani autóbontókat, hátha akad egy injektor, ami éppen jó lenne nekünk. Mondanom sem kell, nem jártunk sikerrel.

Az egyik rokonom, aki viszont ugyanekkor nyaralt a szülőknél, felajánlotta, hogy visszavisz minket Budapestre, ugyanis ők is vasárnap utaznak. Éltünk a lehetőséggel. A városban az autó nem hiányzott, főleg csak a vidéki utazásokhoz használtuk és egy ottani bontóban szinte tizedáron meg tudtam venni az alkatrészt, ezért nem rendeltettük meg lent, vidéken. Lefoglaltattam, munka után elmentem az injektorért és lepostáztam vidékre. Már a saját kis lakásunkban, biztonságosan otthon voltunk, már nem volt sürgős az autójavítás.

Több, mint egy hónap múlva, amikor az említett rokon ismét vidékre utazott, akkor vele tartottunk, gondolván, majd visszafelé jövünk a mi kis Skodánkkal. Az újabb pár nap kikapcsolódás mindaddig simán ment, amíg egyszer csak meg nem állt egy rendőrautó a házunk előtt. A feleségem és az édesanyám voltak kint a kicsivel, és amikor a rendőr említette, hogy kit keres, mind a ketten döbbenten kaptak levegő után. Azt elárulom, hogy hagyományosan, ugyanazt a nevet viselem, mint édesapám (semmi ifjabb jelző).

Kiderült, hogy az autó tulajdonosát, vagyis engem keresnek. Az én kis Skodám egy bűntény részese volt.

A halálos gázolástól kezdve minden végigfutott a feleségem agyán egy szempillanat alatt, mígnem kiderült, hogy csak egy felelőtlen parkolásról van szó. Szóltak nekem, a szó bennem rekedt és hebegve-habogva fogadtam a rendőrt. Végighallgattam a vádakat, miszerint pár napja egy áruház parkolójában nekimentem egy igen drága, alig pár hetes, vadi új Mercedesnek és továbbhajtottam. Persze tagadtam és bevallottam, hogy a kocsi több mint egy hónapja a szülői udvaron rozsdásodik és mi még csak tegnap érkeztünk a fővárosból.

De a bizonyíték a döntő! És a rendőrnek volt! Kamerafelvétel, amit azonnal meg is mutatott. A kis fekete-fehér felvételen ott volt a kocsim, amint tényleg nekitolat a mellett álló autónak, majd kiszáll az édesapám, megnézi a kocsikat, visszaszáll és továbbhajt, miközben az édesanyám ott ül mellette. A rendőr meg is mutatta a mi kocsinkon, hol érte az ütés, amit be kell vallanom, magamtól nem vettem volna észre.

A szüleim mentségére legyen mondva, ők sem vették észre a sérülést és úgy ítélték meg, a másik autó is sértetlen. De nem volt az. Bizony, egy pici karcolás kijavítása is elég vaskos pénzzel jár, főleg egy Merci esetében.

Miután a rendőrrel beszéltem, azt mondta, délután visszajön, ugyanis a felvétel alapján neki is egyértelmű volt, hogy nem én vezettem. Édesanyámnak nem árultam el, hogy láttam a bizonyítékot, így a rendőr azt mondta, akkor a szülőkkel is beszélni fog, mert az ő udvarukon állt a kocsi, nekik kell tudni, mi volt vele és visszajön, ha már apám is otthon lesz.

Én viszont már tudtam, mi történt és vártam a vallomást.

A rendőr sajnos pont abban az egy órában érkezett vissza, amikor dédinézőben voltunk, így nem voltam fül-vagy szemtanúja apám vallomásának. Miután visszaérkeztünk, a családi asztal rám várt. Ott ültek a szüleim, búskomor és bűnbánó tekintettel és töredelmesen elmondtak mindent. Nem voltak jártasak az ilyen esetekben és az ijedelmük nagyobb volt, mintsem józanul meg tudták volna ítélni, hogy mit is kell tenni. (Megvárni a tulajt, baleseti bejelentőt kitölteni stb.)

Így történt, hogy az én életemben, amikor a nagy családi enye-benyére sor került, akkor én foglaltam el a szülők szerepét és szüleim a rosszcsont tinik helyét.

Természetesen mindettől függetlenül az én bónuszom csökkent vissza, ami csak még jobban fokozta a bűntudatukat és apám, azóta sem mer a volán mögé ülni.

(Pityesz)